Hogyan tovább? A második lépés a siker felé

Az előző cikkben olvashattatok a történetünk kezdeteiről. De mi történt azután, hogy eladtuk az első ütőnket? Hogyan vált a kézművesmunka sorozatgyártássá, és milyen nehézségekkel kellett szembenéznünk?

Az első egy-két évben úgy éreztem, az üzlet nem is "pöröghetne" jobban: végeztem az egyetemet, gyakoroltam, heti két napban eljártam tanítani, este tíz órakor pedig nekiálltam ütőket ragasztani, nyélnek való pálcákat egyenesíteni és olajozni. A fáradtságot kompenzálták a nagy terveim - abban reménykedtem, hogy néhány év múlva a létező összes fajta ütőhangszerhez készítek majd ütőket, sőt, magukat a hangszereket is megtanulom legyártani. Dühített, hogy a külföldi gyártók óriási haszonnal dolgoznak, és mire Magyarországra jutnak az ütőik, még átmennek egy újabb intenzív dráguláson. Úgy gondoltam, képes leszek minden téren felvenni velük a versenyt, és xilofonokat, sőt, később akár marimbákat is gyártani az ütők mellett.

A dolognak csupán egy szépséghibája volt: mindent kézzel csináltam, aprólékos, precíz munkával. Magukat a pálcákat esztergályossal csináltattam ugyan, de kézzel csiszoltam őket simára, ráspollyal gömbölyítettem le a nyelek végét, és a felületkezelés, az összerakás, a kötés, egyszóval minden kézimunkával történt.

Így aztán fejlődés helyett megelégedtem azzal, hogy az egyre szaporodó megrendeléseket teljesíteni tudom. Aztán bő egy évvel a kezdés után beütött a gond: mind a nyeleket gyártó esztergályos, mind a verők kötését vállaló barátom munkája akadozni kezdett, és nekem alternatív megoldásokat kellett keresnem, hogy egyáltalán életben maradjon a vállalkozás. Ekkor azonban megtörtént a lehető legrosszabb: 2014-ben egy súlyos hiba miatt egy szállítmány ütőm nem érkezett meg a megrendelőihez. Az elkavarodott ütők értéke az akkori részmunkaidős tanári fizetésemnek a sokszorosa volt, és tudtam, hogy hónapokon keresztül minden szabadidőmet - beleértve az éjszakákat is - arra kell szánnom, hogy a hiányt pótoljam. Csakhogy nem volt miből, hiszen nem volt honnan beszereznem az alapanyagokat. Egy hajszál választott el attól, hogy örökre lehúzzam a rolót.

Nagyon nehéz hónapok következtek, amikre ma sem szívesen emlékszem vissza.

Volt ekkoriban egy nagyon kedves esztergályos ismerősünk, akit megpróbáltam rávenni, hogy készítse nekem az ütők nyeleit, csakhogy egyszerűen nem ért rá. Komoly műhelye volt, az én - számára kis - igényeim miatt meg sem érte neki munkába állítani a gépét. Távol is lakott Debrecentől, így az egész folyamat nehézkes volt. Néhány adag nyelet legyártott ugyan nekem, de éreztem rajta, hogy nem fogja sokáig vállalni a dolgot.

És valóban így lett. Egyik alkalommal - ez már 2015 tavaszán történt - Édesapám utazott el hozzá, hogy nyeleket csináltasson, de az esztergályos egyáltalán nem ért rá. Rengeteg komoly munkája volt, és a mi rendelésünket egyszerűen nem tudta beütemezni. Fogta magát, és odaállította a géphez Apukámat, majd amikor látta, hogy ügyesen bánik vele, egyszerűen nekünk adta az egész esztergagépet.

Érdekes, hogy a segítség, amit így kaptunk, anyagilag teljesen megegyezett az egy évvel korábbi kudarcunkkal. Emellett pedig lehetővé tette, hogy mi magunk készítsük a marimba ütő nyeleket, ami hihetetlenül nagy előrelépés volt. A munka felgyorsult, a teljesítményünk javult.

Ekkorra lediplomáztam, megszületett a kislányom, és láttam, hogy nem fordíthatom minden szabadidőmet munkára. Le kellett mondanom a kezdeti álmaim nagy részéről: kapkodós, "mindenbe belevágós" hangszergyár helyett az Ashkatan inkább ütő manufaktúra lesz, de annak profi. Úgy döntöttem, hogy a hangszerkészítés álma helyett kizárólag az ütők minőségének javítására koncentrálok. Így amikor épp nem megrendelésen dolgoztam, azon agyaltam, hogyan lehetnének jobbak és olcsóbbak az ütőink. Igyekeztem mindenben megfelelni a megrendelői igényeknek, és nagyon szigorú követelményeket támasztottam magammal szemben. A gépparkunk gyorsan nőtt, lett csiszológépünk és a gyalulást is elkezdtük magunk csinálni, majd szép lassan elkészültek a terveink a verőkötőgéphez, már csak egy CNC-műhelyet kellett találnunk, ahol le is gyártották az alkatrészeket.

 És ekkor valami egészen vakmerő ötlet kezdte magát befészkelni az agyamba.